January 2010
55 posts
Szerethetők
sporttars: Nem az a legszebb, hogy a Ferencvárosba készülő játékost Fradi-szurkolók addig fenyegetik, míg inkább mégse szerződik, és nem is az, mert már uncsi, hogy edzőmeccsen is képes összeverekedni Dragóner akárkivel úgy, hogy félbeszakadjon a meccs, ilyen pech is mindig velük történik, ejj, a legszebb, hogy említett hátvéd nemrégiben azt mondta az újságban, hogy szerethetőnek kell lenniük....
Jan 29th
Háború készül alindisták és antialindisták között →
kisfero: „Sándor Erzsinél hibbantabb tollforgató ,ha lehet, akkor ez az ujj péter”. Cvikli, ha utcai harcok lesznek, akkor az a te hibád.  Hm, hirtelen kíváncsiság támadt bennem, van-e olyan nemmacsóexalternatívmájer a médiában, aki UP szerint nem szar, egyáltalán van-e bármi, amit képes nem fikázni. Szerintem nincsen, de akkor ez meg őt fikázza? sznob pöcs. ja, nem.
Jan 29th
KIS FEHÉRVÁRI SÉTA
… nehogy már azt higgyétek, a kultúra az csak Pécs. Az alábbi idézetek egy “verses kifestőkönyvből” vannak, amiket Fehérvár “nevezetességeiről” írt egy, khm, “helyi költő”, aki, mint az előszóból megtudhatjuk, “jeles gyermekverskötetek szerzője”, többet méltányossági okokból nem árulok el. A versekhez vannak rajzok is, amiket ki köll...
Jan 28th
Rosszabbul játszom, mint négy napja
Dzsudzsák Balázs a Fidesz kampányarca. (Hír, tegnapelőttről) PSV-Feyenoord 0-3 (Eredmény, tegnapról) Hülye Fidesz ezt is elbaszta.
Jan 28th
Jegyes Tóth Kriszta remek jó nő!
Most nézem a Ma reggelben, nézzétek ti is. Majdnem Marilyn Monroe.
Jan 28th
Déry Zsolt mellett ültem.
grofbalazs: kissemmiseg: drkotasz: Vaninna, járunk? én volt hogy azthittem követ a Déry Zsolt mert, ottvoltam A38-on és ott ivott…aztán átmentem Merlinbe, és odatűnt megint! :D Déri Zsoltról van szó? Akkor nem ártana i-vel írni a nevét, úgy kell.  Én meg Dvéri Zsolt mellett álltam, ráadásul már sokszor.
Jan 28th
8 notes
Könyvesboltban
- Tessék mondani, a “Fogy a magyar” Morvai Krisztina vagy Schobert Norbi könyve?
Jan 27th
Na, mit szólnátok egy Li Na-Cseng Csie döntőhöz,...
kisfero: rostas70: Muhaha, megjöttek a kínaiak teniszben is, az Ausztrál Openen akár házidöntő is lehet, és nem Williamsék között, aminek tiszta szívből örülök. Nem mintha bánnám akárki győzelmét női teniszben - a sportág, ami ugye, mondani szokás, látványsport és része a nemzetközi trendi sportoknak, tehát ebben sikeresnek lenni sokkal többet ér, mint mondjuk kajak-kenuban: na, ebben a...
Jan 27th
Na, mit szólnátok egy Li Na-Cseng Csie döntőhöz,...
Muhaha, megjöttek a kínaiak teniszben is, az Ausztrál Openen akár házidöntő is lehet, és nem Williamsék között, aminek tiszta szívből örülök. Nem mintha bánnám akárki győzelmét női teniszben - a sportág, ami ugye, mondani szokás, látványsport és része a nemzetközi trendi sportoknak, tehát ebben sikeresnek lenni sokkal többet ér, mint mondjuk kajak-kenuban: na, ebben a trendi sportágban egy év...
Jan 27th
Tegye fel a kezét, aki rajtam kívül játszott...
kisfero: Az általános iskolai irodalmi színpad tagjaként egyszer még egy veterántalálkozón is felléptem kb. 85-ben. Egy szovjet katonát JÁTSZTAM, akit a 2. vh. idején Magyarországon egy csonka családnál szállásolnak el (?), apuka tartósan nincs otthon – mondjuk kommunista és politikai fogoly? fasz tudja –, Grisa anyukával és két lányával tolja otthon a kontentot. A drámai csúcspont az volt,...
Jan 26th
Az Ausztrál Open a legjobb tenisztorna a Grand...
Miért? Hát, mert a Roland Garroson trombózist kap az ember, mire végigül 1-1 baromi hosszú és unalmas labdamenetekkel tarkított meccset a lassú salakon, ahol a 112 spanyol közül húsz mindig ”menetel”, Wimbledon már nem az, ami, amióta kihaltak a szerva-röpte királyai (bár Federer miatt így is megéri nézni, még ha van is aki a brikettbányából szalajtott ugrómókus Nadal stílusát jobban...
Jan 25th
Ilyen lenne a Bűn és bűnhődés Disney-rajzfilmen
Pétervár, a gyönyörű orosz város az otthona Rogyának, a szegény egyetemistának, akinek életét a gonosz uzsorásnő keseríti meg. Szerencsére a bajban Rogya mellett állnak barátai: Porfirij, a mókás rendőr, valamint két huncut kutyus a pétervári Kóbor Ebek Szövetségéből: Loncsos és Szerjozsa. Amikor Rogya nagy bajba kerül, megismerkedik Szonyával, a szépséges kolduslánnyal és együtt próbálják...
Jan 25th
A halott az halott
kisfero: Annyira röhögtem, amikor pár napja a két vezérkatalán azt fejtegette itt, hogy húha, Ronaldinho még akár meg is jelenhet a damaszkuszi úton. Értem, persze, egy VOLT barcástól szerintük a feltámadás a minimum, nyilván a vérfradisták sem mondtak le még Nyilasi visszatéréséről, de a mai Inter-Milan egyértelműen bizonyította, hogy a halott az halott. Aki évekig csalja a focit, annak annyi,...
Jan 25th
Kisteleeeeki, baszd meg az anyádat
Hát, én vagy hét éve voltam egyszer (munkából kifolyólag) az akkori futsall-válogatottal külföldön, mint Pilátus a krédóban, már akkor az a határozottan éles benyomásom volt, hogy ez egy nagyon szar sportág, amit próbálnak hatalmas lelkesedéssel úgy eladni, mintha izé, de egyszerűen élvezhetetlen. Pedig láttam, hogy a spanyol válogatott tényleg baromi népszerű otthon, de a spanyoloknál valszíleg...
Jan 24th
Az MSZP szerint a Fidesz meg akarja csonkítani a...
…illetve a nyugdíjakat, mint azt később közleményben siettek javítani. A Fidesz cáfolatában utal rá, hogy az MSZP kötelezővé tenné a nyugdíjas-szexet. Később javították: a svéd modellre gondoltak, de máshogy. Holnap: melyik párt etetné gyilkos galócával és melyik utaztatná ingyen Haitira az öregeket. Izé, Hawaira.
Jan 23rd
Mit nyilatkozik Rostás Sándor a fogadási...
- A mi időnkben is volt ilyesmi, nem tagadom, de nem vetettük el a sulykot, egy szezonban tizennyolcnál többször nem adtunk el meccset. És mi még stílussal csináltuk, például egyszer az MNK selejtezőjében lefeküdtünk a megye hatos Iványbaszkinak, pedig abban a faluban csak négyen laktak, abból kettő nyugdíjas. Hét kuvasz is volt a csapatukban, ha jól emlékszem, hát, nem volt könnyű alakítani a...
Jan 22nd
2 notes
A UPC bekaphatja, vastagon
Decemberben rámtelefonál egy nő, hogy fizessem be az elmaradt számlámat, és azonnal küldjem el faxon a befizetési másolatot, de tényleg, mer’ különben korlátozzák a szolgáltatást (tv, telefon, internet). Befizettem, elfaxoltam. Január elején megin hív a csaj, hogy a köv. hónapit is fizessem be ám, mert irgumburgum. Mondom, van egy csekk, amit meg se kaptunk, asszem a novemberit. Mondta,...
Jan 22nd
Nappali Al Ghaoui Hesna-val az m1-en
Én a Hesna-hívők körébe tartozom, nagyon bírom a hölgyet, civilben is kedves és közvetlen, örülök, hogy több fronton is (érted, haditudósító, muhaha) bevetette az MTV. Nem egy Bochkor Gábor, na. (Máma ez a téma a vezérfonalam, meg majd még máskor is, mert társadalmilag hasznos.)
Jan 21st
Ja, de az se kevésbé ciki,
hogy a magyar sajtó alternatív zsenijei is beálltak pár éve a mainstream-cirkuszba, esküszöm, még mindig nem tudom eldönteni, hallgatva/látva Winkler, Bakács vagy Para Kovács hangját, arcát, hogy tényleg nincs-e bennük legalább halvány “húdeciki” érzés attól, amit csinálnak. Miközben ugyanúgy fikázzák a celeb-produkciókat, mint fénykorukban. (Vagy tényleg elhitték, hogy a saját...
Jan 21st
A Bumeráng sikerének titka
Ezt az Index egyik blogjából másolom be, ami amúgy arról szól, hogy a novemberben még taknyán-nyálán csúszó önsajnálat magasiskoláját bemutató Boros-Bochkor bagázs sleppje miatt máris kirúgtak nyolc embert a Neo FM-től, mert kellett a hely az Isteneknek és műsoruknak: “Őszintén szólva én azt nem értem, hogy a magyar kereskedelmi rádiózás egyik legnagyobb talányának is tekinthető Bumeráng...
Jan 21st
10 notes
REKLÁM!
Most, hogy már nem ragadnak ételdarabkák a fogsoromba, hála a Corega műfogsorrögzítőnek, végre beszélhetünk a hüvelygombáról.
Jan 20th
Kézilabda
sporttars: A franciák legjobbja egy horvát, nálunk egy szerb. A spanyolok kapusa megsérült, ő szerb, amúgy magyar. Régen ez is máshogy volt. Én is kézilabdáztam, jobbszélső voltam, a tesóm a bal, mi voltunk az Iváncsik tesók előképe. A szélsőnek mindig indulnia kell gyorsan, amikor az ellenfél még csak lő, de én sose indultam, mert ezt a taktikai igazságot csak utólag, sportriporter koromban...
Jan 20th
Sztrájkolni fog a Barátok közt?
Értesülések szerint a népszerű szappanopera szereplői sztrájkolni fognak, mert keveslik a kafetériát és mert az eddigi XVCLIIMCXVIII részben egyszer se vetkőzött le a Nóra. A B.K. menedzsmentje cáfolja az értesüléseket, ám informátoraink szerint megkezdődött az egyezkedés. A menedzsment felkínálta, hogy Magdi anyust visszahívják vetkőzni egy alkalommal, valamint Rékasi Károly idén az első...
Jan 18th
Valaki nyugtasson meg gyorsan,
most, hogy újra indult Bochkor Gábor műsora, hogy - noha már nem Sláger a rádió neve, meg azóta volt egy karácsony meg esik a hó meg ilyenek - az új műsorban is Isteneknek kell szólítani a nagyszerű, humoros műsorvezetőket. Ugye sokan küldtek nekik ilyen sms-t???
Jan 18th
Beöltöztem nőnek
kisfero: Hat körül felmentem a tettyei kisboltba kenyérért meg sörért. Beléptem, ott állt két kopasz negyven körüli faszi, egy nagydarab erős, meg egy ilyen kis 160 centis, ám szintén elég sűrű figura, mindkettő kopasz, és valahogy nagyon hasonlitottak egymásra. Az eladó MILF-et tartották szóval. Mivel elég beszari vagyok, rögtön megijedtem tőlük. Bűnözők, Alvics-klán (pécsiek ismerik e nevet),...
Jan 18th
Schlag den Raab - PRO7
sporttars: rollosoffice: A PRO7-en olyan 2 éve megy a Schlag den Raab műsor. A műsor lényege, hogy a nézők által kiválasztott személynek lehetősége van arra, hogy Stefan Raab műsorvezetővel összemérje a tudását logikai, műveltségi, ügyességi és sport feladatokban. A feladatokban megszerzett győzelemért pontok járnak, az elsőért egy, a másodikért kettő s.í.t. Aki a több pontot szerzi, az nyer....
Jan 18th
Akkor mostantól B-oldal, hát jól van na.
Végül is, ami fontos lehet, már megvolt. Szinte hibátlan ifjúság, ami pont annyira volt izgalmas és gyors, hogy minden részlet megmaradjon és pont annyira volt nyúlós, amennyire még nem árt, átéltem, megjátszottam, úgy tettem, elhittem, aztán ami megmaradt, az nem volt több (és kevesebb se!), mint amennyinek maradnia kell, és amit jól “felidéztünk” tegnap este azokkal, akikkel kell...
Jan 17th
Boldog születésnapot rostas70 és sporttars!
kisfero: 1. Megjöttem Fehérvárról. 2. Szerintetek is szánalmas az, ha valakit Jordán Tamás köszönt videóüzenetben a 40. születésnapja alkalmából, ráadásul egy verssel? 3. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy sporttars jótestvéri ajándékára (Jordán-videóüzenet) rostas70 mit lép ma este. Fog-e vetkőzni például Havas Henrik sporttarsnak? 4. Egy fillért sem kaptam a születésnapi...
Jan 16th
Jan 15th
Tény
sporttars: Megkérdeztem Bedét, és azt válaszolta, hogy a Barcelona kiesése (spanyol kupa eleje) valóban egyetemes kulturális veszteség. Mintha a Dávid szobrot rongálná valaki (ez nem Bede, by NS). Sevillai köcsögök, ezeknek nem drága a kultúra.  Bede szereti sírni látni az angolokat, én meg szeretem Bedét sírni látni, de csak Guardiola hüppögése után. Brühühü, mi lesz az Egyetemes...
Jan 15th
A mai nap nyitókérdése számomra az volt,
kisfero: rostas70: hogy ha meleg férfiak szívesen és sokan dolgoznak nőiesebb szakmában (fodrász, divattervező, stylist, ilyenek), akkor MIÉRT NINCSENEK leszbikus női hentesek, kazánkovácsok vagy futballedzők? Egy kollégám egyszer megdugott egy nőt, aki hentesként dolgozott. Tényleg.  Jó, de akkor meg nem lehetett leszbikus, érted. Ha csak a kollégád nem nő. A kérdés továbbra is...
Jan 15th
1 note
És még egy megállapítás a Helyszínelők kapcsán:
Sose jönnek vissza a régi szép idők, mikor Isauráért gyűjtött a nép és öngyilkos lett valaki Bobby halála miatt a Dallasból, elvesztettük az ártatlanságunkat - sehol nem olvastam olyat, hogy “Egy békéscsabai kollégium lakói összedobták havi zsebpénzüket, hogy Horatio megvehesse az új fotongenezis-analizátort.” Hja.
Jan 15th
Egy jó meló: legyél te is programigazgató a...
Kereskedelmi tévénél programigazgatóskodni kúl meló, nyilván kurva nagy pénzt fizetnek, cserébe legfeljebb annyi van, hogy a családoddal is csak mobilon beszélhetsz, akkor is, ha mind otthon vagytok, hehe. Igaz, ellenben sok és bonyolult a munka, kell hozzá nagy kreativitás meg minden - DE NEM AKKOR, HA A VIASATON NYERED EL AZ ÁLLÁST! Mit kell tennie a Viasat programigazgatójának elképzelésem...
Jan 15th
Így üzenünk Pécsnek: ez a kultúra, öcsisajt! →
(via sporttars) Aláírásgyűjtést kezdeményeztem “Kaszinókat Fehérvárnak, lehetőleg a királysírok mellé/helyére!!” címmel, minden szimpatizánst várok csatlakozni. Az első aláírók a majdani King Cityben ingyen kapják az első tíz három két zsetont!
Jan 15th
A mai nap nyitókérdése számomra az volt,
hogy ha meleg férfiak szívesen és sokan dolgoznak nőiesebb szakmában (fodrász, divattervező, stylist, ilyenek), akkor MIÉRT NINCSENEK leszbikus női hentesek, kazánkovácsok vagy futballedzők?
Jan 15th
1 note
Na, honnan érkezett a Barátok közt leges-leggázabb...
grofbalazs: Hát persze, hogy PÉCSRŐL!!!!!!!  Most?? Azt hittem, sztrájkol a Volán.
Jan 14th
Snittben a jövő!
Ma kitaláltam a fiamnak egy remek szakmát felnőttkorára. - Fiam, te vágókép leszel! Azt felelte, inkább Legót kér szülinapra, de hát még nem érti, hogy megalapoztam a jövőjét. (Bármelyik híradóanyagba jó pénzért vállal pl. ajtón bejövő ügyvédet, utcán távolodó hajléktalant vagy kikockázott fejű rendőrt. Jogokat levédettem, az első Azurák Csaba Vágóképképző Főiskola egy éven belül indul. Rektor:...
Jan 14th
Most, hogy néhány hét választ el minket az orbáni...
kisfero: Azért van nálam ennyi olvasatlan Narancs, mert 1. Bojtár B. Endre a szomszédom és bedobálta a postaládámba. 2. Bojtár B. Endre a feleségem szeretője és ajándékul adta neki az újságokat az együtt töltött forró és szenvedélyes éjszakák emlékére. 3. Én vagyok Bojtár B. Endre 4. A feleségem Bojtár B. Endre 5. A cégnél automatikusan kaptam a lapot, amit automatikusan hazahoztam, a...
Jan 14th
(képzeld a sztorihoz bármelyik hazai dumaszínházas...
Barátom Baumaxban dolgozik, meséli, múltkor berohan az utcáról egy fazon: - Kívánok, hol vannak a vécék? - Balra a sor végén a fürdőszobák mellett, küldjek egy kollégát segíteni…? - Nem úgy értettem, baszki!!!
Jan 14th
A nap szóvicce, morbid
A Diósgyőr volt kapusát nemrég késelték halálra, de a magyar futball újpesti legendája sincs már köztünk rég. Nota, Bene: kár értük. (Felkészül: hogyan gyártsunk rímet Kirchmayerre.)
Jan 14th
A Fidesz sajtótájékoztatót tart a Barcelona...
Cser Palkovics András szerint csak a vak nem látja, hogy a Sevillában történtek is a baloldal felelőtlen stb.
Jan 14th
Egyszerű példa irodalomórára
Ha a gyerek kurvára nem akarja megérteni a könyből, mi az a szürrealizmus, próbálkozzunk ezzel: “Képzeld el Kövér László és Baja Ferenc találkozását a Hitgyüliben.” És máris boldogan kacag, lecke megértve, végre mehet a Jobbik lakógyűlésére. Azaz mehetne, ha nem bilincseltem volna a lábát az ágyhoz, hahaha. De ez már privát ügy. (Egyébként mily remek ötlet bármilyen tantárgy nehezen...
Jan 13th
3 notes
Mire becsületesen visszaolvastam ezt a 13-14 órát...
kisfero: nem maradt időm posztolni. Valamit azért csak kéne, úgyhogy gyorsan megkérdezem azt, ami először az eszembe jut: ti kivel dugnátok a legszivesebben? Na mentem! Hogy kivel dugnék, haha, pajtikám, ravaszul kérdezed, de nem ugrok be: bárkivel szívesen dugnék, csak az nem mindegy, hogy kit. Muhaha. (Én ezt is politikai alapon képzelem, de még dolgozok kicsit az ötleten.)
Jan 13th
Szép magyar mondat
- El voltam tökélve, hogy hányást teszek a szemére, de rám se pirított.
Jan 13th
Csak két oldal
sporttars: Tornyi és Bajzát egy csapatban, ez önmagában olyan szép, mint egy Kövér László-hasonlat a kommunistákról. Élvezet lesz Diósgyőr meccsre járni, a pályán B., a sajtótájékoztatóm meg T. küldi el a kritikusokat a kurva anyjukba.
Jan 13th
Mitnéző 1. : Egy jó kis gyerekfilm
Tudom, hogy ma már a gyerekek se nézzenek olyan gyerekfilmet, amiben nem mondja a főhős, hogy kúl és nem VRAOUMZZZZBSZCCS! -ik fel valami két percenként, de azért, így a B-oldal elejére érve, két gyerekkel úgy látom, régen is voltak jó kis gyerekmozik. Most az egyikről. Tesztelve van, kellően maian szocializálódott fiú és lánygyermek is élvezte, pedig nem George Lucas rendezte és nincs benne...
Jan 12th
Azzal szórakoztatom magam, hogy tetszőleges...
cikoria: Egész értelmezhetővé vált így a bennük forrongó düh.  Milyen szép kifejezés a BKV-bűnözés, vagy a BKV-bérenc.
Jan 12th
4 notes
kisfero: nadoripeter: inkeibence: markoferko: vamhazkrt: egyszavak: cikoria: sporttars: kisfero: 1015sn: kisfero: És a legdurvább coming out: NEKEM VÉRROKONOM GARABA IMRE! Van itt valaki, akinek ennyi világbajnoki labdarúgó mérkőzéssel rendelkező VÉRROKONA van? Nyilván nincs. A Magyarország-Salvador videón 2.01-nél látható a bratyóm (életemben nem találkoztam vele). Nekem...
Jan 12th
A nap szóvicce, hahaha!
(Képzelt) haverom enyhén sznob anglomán. Ha lakóhelyét kérdezik, azt feleli: Little Beach. Valójában Bicske. Érted.
Jan 12th
Bejelölt az iwiwen egy ember, akinek Bochkor Gábor...
Nem jelöltem vissza.
Jan 11th