January 2011
51 posts
Szatyin
“Tisztelni kell az embert. Nem sajnálni. Nem megalázni a sajnálkozással. Tisztelni kell. Jó az, ha az ember embernek érzi magát. (…) Mindig lenéztem az olyan embereket, akik túl sokat gondolnak arra, hogy jóllakjanak. Nem ez a fontos, báró, nem ez a fontos! Az ember több annál, hogy csak jóllakjék.”
Jan 30th
Mensáros
Fogalmam sincs, mekkora hányada a honi populációnak, amelyik nemhogy olvas, de olykor mond is verset, mindenesetre tegnap harmadszor is elmentem a Mensáros versenyre, mert mint a kies sziget mindennapjaink tengerén, na, értitek. Csomó így-úgy flúgos, rokonszenves, értelmes és aranyos ember, akik képesek napokig verset tanulni, és - pláne - elmondani másoknak. Ráadásul ún. jó nevekből álló zsűri...
Jan 30th
Tippeket kérek,
hogy mondhatnám azt politikailag korrekten és támadhatatlanul bármelyik oldalról, hogy: kapjátok be az összes faszomat?
Jan 27th
Nem tehetek róla,
de most megint, amikor egyik kollégámról kiderült egy beszélgetés során, hogy (igen, komolyan) Vasas-drukker: kicsit elakadt a lélegzetem, a kollégát észrevétlenül megtapintottam, mert mindig hajlamos vagyok egyszerűen elhűlni azon, hogy léteznek élő, hús-vér emberek, akik ennek a furcsa csapatnak szurkolnak igaziból, komolyan.
Jan 27th
Aggyatok egy jó menedzsert!
Méghogy külföldön a profizmus ül tort, he. Van Bommel, aki amellett, hogy még Cikória szótárában is külön fejezet a Tapló Köcsögök szószedetben (és nincsen is más ott rajta kívül), kb. akkor játszott utoljára jól, amikor még Ronaldinho futballista volt, már egy Bayernnél se kell - erre eladja ügynöke a Milannak. Rendben, hogy a digók iparilag hülyék, de vajon mire kell Ibrahimovic mellé még ő is?...
Jan 26th
Jan 26th
12 notes
Jan 26th
12 notes
Lúzer filoszok
Gyönyörű szöveg Bedétől, az elszámoltatásdiról, Szazsónak kötelező.
Jan 25th
Na jó, elmondom
bár sokáig úgy voltam vele, nem jövök elő a priváttal, hátha csak arcomba csap a rideg közöny jeges cunamija, mert mások úgysem fogják fel/érzik át, mit jelent az ilyesmi mai világunkban, amikor azt is Szijjártó Pétertől kell meghallgatnunk, miért fingik a déli buszon a magyar, elkalandoztam, mindegy. Szóval, nem tartom magamban, kiállok vele: a szombathelyi teremtornán kezet fogtam Illés...
Jan 25th
Méhes Gabi
Mindig úgy van, hogy akkor jó a riporter - mármint a nézőnek -, ha nyernek a magyarok. Hát most csakazértis említsük meg, fantasztikus, milyen éretten és okosan közvetíti Zümi, ahogy éppen porig alázzák a csapatot a csigások. Van, hogy nem is közvetít: a hallgatás a legnehezebb, egyben legjobb módszer, ha nincs mit hozzáfűzni a látványhoz.
Jan 22nd
Jan 21st
22 notes
Igen! Messi is képes seggreesve fölélőni 11-est!...
Persze a négy között így is az Almeriát kapják, véletlenül se játsszanak nehéz meccset a döntőig. Nyilván ezt is a világ szakértői szavazták meg.
Jan 20th
Az EP közvetítést sporttársnak és rostás70-nek...
Hogyisne. Milyen lenne már, ha a riporter a magyarok ellen szurkol.
Jan 19th
Osztják Orbánt
az EP-ülésen, franciául, németül, magyarul. Ez persze nem baj. Még az is lehet, hogy nincs mindenben igazuk. De leginkább azért érdemes nézni a közvetítést az Indexen, mert olyan jó látni, hogy itt nem kezdhet el a második kritikus mondatnál az udvari nép behuhogni meg közbeböfögni, mint itthon. Viktor kénytelen komoly arccal jegyzetelni a szidalmakat, hogy - gondolom - férfiasan megválaszolhasson...
Jan 19th
Jan 19th
Új dimenziókat nyit a FIFA!
Lassan ocsúdik a nemzetközi közvélemény és barátkozik a gondolattal: a FIFA döntése értelmében a 2026-os világbajnokságnak Irak és Afganisztán ad közösen otthont. Sepp Blatter, akit egy hete Zürichben királlyá koronáztak, cáfolja, hogy Irakban lefejezik az embereket. - Volt egy-két akasztás a történelem folyamán, de egyszer túl kell lépni ezeken a dolgokon. Ne azon vitatkozzunk, hogy ki ölt meg...
Jan 19th
10 notes
A magyar nyelvtörténet legtakonyabb mondatával kívánok szép jó reggelt kedves mindnyájatoknak: “Bébibumm a celebvilágban!”
Jan 19th
Mégis megnyertem a híres osztálytársast!!!...
napifix: kosullo: Most tudtam meg, hohgy Hégető Honorka gyilkosa a húgom hittanos társa volt. Külön küldöm Szazsónak! Orbán Viktorral és Simicska Lajossal egy gimi. Bocs.  Mi, te is telekis voltál??
Jan 19th
31 notes
Jan 18th
24 notes
Sárgák
Ha már a japcsikkal kapcsolatban szóba került ez-az kézilabdailag, hadd osszam meg veletek Méhes Gabi egyik örökbecsű sztoriját, amiből súlyos következtetéseket vonna le egy társadalompszichológus. A Pick-Szeged felkészülési meccset játszott egy KÍNAI csapat ellen, az egyik némileg könnyű testi sértés jellegű fault után, miközben a műszak igyekezett összelapátolni a padlón fekvő vendégjátékost,...
Jan 18th
Na, 41
… és hét végén nyert az Albacomp és a Volán is, szóval megvolt az ajándék. Kösz mindenkinek.
Jan 17th
Tegnapig
gondoltam azt valamiért, hogy miért, esküszöm, nemtom, hogy persze durva lesz az MTV Híradója egy idő után, de azért legfeljebb lájtos Hír Tv, ez mégiscsak a nemes penésszel bekent Közszolgálati Televízió, nem a Fidesz parabolaantennája. Szóval, hogy csak ferdítgetik, de nem rúgják szét a felépítményt - hát, akkor most ez is véget ért, a tegnapi Híradó egyszerűen brutálisra sikerült bármiféle...
Jan 13th
Favicc 2 : Messié az Aranylabda
Jan 10th
A magyar Four Four Two, remélem, Orbán Viktort...
Jan 10th
sőt bazmeg, kapjon az egész barcelona aranylabdát... →
cikoria: rostas70: redcard: ez például egy egész jó ötlet  Na, ez már az “Álljunk ki Orbán Viktor mellett, mi, civilek!” szint, és nem viccelek. Persze. Kapja meg mind a kettő, de úgy, hogy Messi veszi át helyettük és közben Guardiola szobrát betolják a színpadra. Nyál, takony, szörcs. vajon mennyit érhet az a díj, amit soha nem kapott meg geress zoltán?  Öngyilkos leszek, ha jövőre...
Jan 10th
Egész évben fosta a gólokat, totálbrutál tempóban dönti a klubrekordot a világ legnagyobb klubjában, egyedül megdugja a komplett spanyol mezőnyt, nélküle a csapata feleannyit érne. Nem is értem, Messi mitől érdemli meg jobban idén (is) a nyalást, mint ő. (A vb-n ugyanúgy égtek.) Ronaldónak is Aranylabdát! Legyen négyes holtverseny!
Jan 10th
sőt bazmeg, kapjon az egész barcelona aranylabdát... →
redcard: ez például egy egész jó ötlet  Na, ez már az “Álljunk ki Orbán Viktor mellett, mi, civilek!” szint, és nem viccelek. Persze. Kapja meg mind a kettő, de úgy, hogy Messi veszi át helyettük és közben Guardiola szobrát betolják a színpadra. Nyál, takony, szörcs.
Jan 10th
Favicc, ad notam Hegyi Iván
Öregúr áll a Megyeri stadion előtt és sóhajtozik: - Hej, Bene Feri, Bene Feri, Bene Feri! Arra járó: - Mit csinál, szaki? - Erre jártam, gondoltam benézek.
Jan 10th
“A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég...”
– És hát ez, ez… 1999-ből. Nem kell kommentár, ugye, feleim. Rókafiak rulez. Asszem, Orbán Ottó a legnagyobb kortárs költő, pedig majd tíz éve halott.
Jan 7th
“Vérvád király, a gólkirály elvan taplón, kován: “Most látod”...”
– Ez is Orbán, mármint Ottó. 93/94-ből. Mintha próféta lett volna, a másik Orbánnal  kapcsolatban.
Jan 7th
Hollandok
Kisferóval közös barátunk/mesterünk megfogalmazása a Fideszről: Azt játsszák, amit a holland válogatott a vb-döntőn, annak tudása nélkül.
Jan 7th
“ANGYAL: Ébresztő föl, a kurva anyjukat! Tíz perc múlva, bassza meg magukat a...”
– Orbán Ottó: A végítélet harsonája. (Részlet az Életünk földközelben c. műből) Zseniális. Asszem, ma még fogok idézni tőle.
Jan 7th
Placido Domingo
Sose gondoltam, hogy a tehetség (ami nem = tehetségesnek gondolni magunkat) önmagában bárkit is boldoggá tehet, a tehetség meglétéből  inkább csak aszkézis fakad, a tehetséges emberre rótt küldetésből kifolyólag. Ha van kivétel, aki előtt, nincs jobb szó, letaglózva állok, mert akkora tehetség és Élő Példája a boldog embernek, akkor az Domingo. Sose értettem komolyan a zenéhez, de szerintem nem is...
Jan 6th
Jan 6th
Egyébként meg a kézilabda elfogadottságát nyilván befolyásolja, hogy jók vagyunk benne. Ha kiszippantjuk agyunkból az érzelmi memóriát, azt látjuk, hogy megkomponáltság tekintetében a legprimitívebb csapatjáték, még a röp- és vízilabda is simán előzi. (Na jó, a póló rosszabb, mert ott még nem is látjuk a mezőny alsó felét.) Egy fal vízszintesen a pályán, adogatja körbe a labdát egy másik fal...
Jan 6th
please mind the gap: Megmondom, mi a helyzet →
sporttars: szarazeletsanyikam: sporttars: szazsoketharmadaharomharmadert: KOSÁRLABDA. mondjuk ahhoz ész is kell, nem elég rugdosni  Nézd, én igazán nagy kosárrajongó vagyok, de sajnos nem. ez egy mozkeletu tevedes, h kosarhoz esz kell. ahhoz kell talan a csapatsportokban legkevesebb esz. meg a kezilabdahoz is tobb esz kell. az amerikai focihoz egyebkent nagyon sok esz kell. Na,...
Jan 6th
29 notes
Bala Town Fc, Walesből. Gondolom, a Siófok... →
Jan 5th
Lúzerek!
Megint megszopja jól két magyar sportoló, a NOB egy most napvilágra került szabálya alapján nem indulhatnak a londoni olimpián. Most hagyjuk, hogy olyanért meszelték el őket 1-1 évre, aminél körökkel komolyabb stikliért például egy olasz vagy amerikai (pláne) a felét ha kapja, meg azt is, hogy hibásak ők is, naná. De ez a szabály (hogy ti. bármilyen 1 éves dopping-eltiltás automatikusan kizár a...
Jan 5th
Konspirálunk, vaze!
(Napifixnek ajánlom) Az első “médiaháború” idején még egyetemistaként röhögtünk az újságok minden nap visszatérő publicisztikáin, meg a szarral bekent mtv-s széken, de maga a fíling, hogy itt valami olyan van, ami ellen lázadozni illik és ez olyan romantikusan felháborító, sokáig nem volt aztán ismerős, mert mindig mindenki szidta a másik oldalt, de tétje nem volt semmi a dolognak. ...
Jan 5th
Kikérem magamnak
hogy bármilyen cigányválogatottból kihagytátok RUGOVICS VENDELT,  a Bakony Maradonáját.
Jan 5th
Novella Charlie-ból
Álltam a huzatos hallban, fáradt és idegen voltam. Nem volt, aki hozza a kulcsot: a portás aludt a pulton. Lassítva ébredt - árthat a nagy rohanás. Mondtam: - Ha lendít a bolton, pár napig most itt leszek otthon. Nézett üveges szemmel:  - Viccelsz? Nézz körül, ember! Ezek csak házak. Az otthon, az valami más. Később, a bárban, egy helybeli lány tudta, hogy egy mosoly több a szavaknál… A...
Jan 5th
Valahol megnyugtató
tapasztalni, hogy a nemzetközi futball nagy profizmusában is ugyanolyan tapló és dilettáns (valamint nyilván kapzsi, sunyi stb.) figurák keringenek pályán és klubházban, mint kis rögös magyar ugarunkon. A Blackburn eszement fizetésért Ronaldinhót akarja leigazolni, aki japán turistáknak való megmutatáson kívül úgy 5 éve semmire se jó, PL-szinten nyomni pláne. A ManCityben meg összeverekedett a...
Jan 5th
Egy klasszikus Cikóriának barátsággal. Érdemes az... →
Jan 4th
Jan 4th
Weöres Sándor: Palikám csodaszép elnök
Palikám csodaszép elnök, Ide lép, oda lép, fellök. Ki-be jár palota száján, Mit neki kameraállvány! Palikán csodaszép öltöny, Nem ám a zaciból kölcsön! Ha Viki füttyent egy párszor, Palikám ügyesen táncol!
Jan 4th
48 notes
Weöres Sándor: Palika
Palika, Palika elnök, Van neki szép felesége, Falról néz rájuk a Viktor, Ágyuk fölött lóg a képe. Palika, Palika sétál Fenn a Sándor palotába, Délcegen nézi az arcod, Miközben mozog a szája. Palika, Palika álmos, Elpihen szépen a széken, Törvénnyel nem szarozik ma, Nem ez az ő dolga, kérem!
Jan 4th
Kölcsey Ferenc: Himnusz, Schmitt Pál zivataros...
Isten, áldd meg a Schmitt Pált, Jó kedvvel, bőséggel! Nyújts feléje védő kart, Ha küzd a pontos j-vel. Balsors, akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már Schmitt Pál A pontot és vesszőt!
Jan 3rd
8 notes
Weöres Sándor: Viktorom
Viktorom csodaszép ember, Idenéz-odanéz reggel. Hegyeket hajigál tőből, Komcsi Fletó visszahőköl! Amikor Viktorom csettint, A Vidi egy hatost rettyint, Amikor Viktorom tapsol, A libsi média kussol!
Jan 3rd
Na, láttam az új Harry Potter-filmet
és meg kell mondjam, nagyon tetszett, talán a legjobban az eddigiek közül, mármint az Azkabani fogoly után, mert az filmileg még mindig a legkirályabb. De ahogy szépen levetíti a kamaszos fantasyból egyre szürkébbe-borúsabba-drámaibba-lelkizősebbe forduló sztorit a mostani, az is megér egy 10/8-at simán. (És a színészek is jók, bár Emma Watson a Barátok közt eszközrendszerét hozza leginkább, de a...
Jan 3rd
20/20 vision: nincsen nekem vágyam semmi →
vulgarpicture: Kinizsi 100 vagy félmaraton? Az elsőhöz több kedvem lenne, de nincs hozzá partnerem, futni meg nem tudok, de fél év alatt végül is mindent meg lehet tanulni. Persze az lenne a legszebb, ha vissza tudnék menni kardozni, legalább egyszer egy héten, légyszi, mert voltak jó dolgok a tavalyi évben,…  Én végignyomtam egyszer a Kinizsi 100-at (és a Mátrabérc 50-et is, ugyanabban...
Jan 1st