Rostás, a Sanyi
"Nehezebb mérkőzésre számítottunk, mint amire készültünk" (Kriston Zidane)
Ez a sztori még egyetemista koromban játszódott le, kedves gyerekek, amikor Magyarországon még nem volt kereskedelmi tévé, ellenben bulvár-show már igen és péntek esténként az egész ország azt nézte, ez volt a Friderikusz-show. Fridi akkoriban TÉNYLEG akkora király volt, hogy elég volt bárhova kiírni a nevét, azonnal odafigyelt mindenki. (Nem vicc, az egyetemen egy leleményes illető kurva nagy FRIDERIKUSZ feliratú hirdetést ragasztott ki a folyosón, mikor minden egyes arra járó elolvsta, derült ki, hogy szimpla albérleti apró volt.)
Bejutni a Show-ra nézőként, ehhez is protekció kellett, no, elég az hozzá, gyerekek, hogy két akkori cimborámnak sikerült. Az egyik adásba bejutottak. A show előtt minden néző kapott egy papírt, amire fel kellett írnia egy ismerőse nevét, akire úgymond haragszik. A két haverom, asszem nem is összebeszélve, ugyanazt az illetőt írták fel, de lehet, hogy poénból. Nagy barátjuk volt, csak viccelni akartak vele. Hát, a show közben derült ki, hogy Fridi aktuális ötlete az volt, hogy kisorsolnak egy nevet a felírtak között és az illetőt felhívják, összekapcsolják élőben a haragosával, aztán Fridi összebékíti őket és - tátám! - befizet nekik egy thaiföldi nyaralást! (Ez volt, ő akkoriban mindent megtehetett, annyi pénze volt, gyerekek, mint a pelyva.)
Hát kiszúrták ám a show-ban, hogy ketten is ugyanazt a nevet írták a papírra, nosza, legyen akkor ő a kiválasztott. És igen, Friderikusz Sándor személyesen hívatta fel a kollégiumot, ahol az illető mit sem sejtve üldögélt. Nagyon fontos körülmény, hogy a show nem élőben ment adásba, ahogy a mostani talkshow-k sem, így Gergő, a felírt illető nem a tévé előtt ült, hanem a szobájában. Mobiltelefon akkoriban még nem nagyon volt, ellenben Edit nénit, a portást kellett tárcsázni, aki aztán HANGOSBEMONDÓN ordította tele a koleszt, hogy kinek van telefonja. És most is. Képzeljük el, amint az uncsi kollégiumi estében felhangzik: FIGYELEM, FIGYELEM, CS. GERGELYT FRIDERIKUSZ SÁNDOR KERESI TELEFONON! Így volt, én mondom.
Hát ösze is jött a beszélgetés és tisztázták a “harag” okát, aztán Fridi zene, fanfárok stb. mellett jelentette be, hogy akkor egy hét múlva mindhárom srác mehet Bangkogba! 1995-ben, apám!
A fiúk a pécsi egyetem hősei voltak két napig, a föld felett lebegtek és mindenkinek el kellett mesélniük a sztorit. És persze várták, hogy két nap múlva az adásban mekkorát fognak villantani!
Aztán jött egy telefon, már nem Edit nénin keresztül, és nem is a Showmantől személyesen, hogy sorry, a felvétel kazettája tönkrement, nem lehet adásba adni, így a szponzor nem fizeti az utat sem, még egyszer bocsi, volt Tájföld, nincs Tájföld.
Haverjaim igazi jellemét az mutatja legjobban, ahogy képesek voltak saját magukon röhögni a történtek után. Ha megkérdeznek, mi a jó az egyetemista életkorban, sokszor jut eszembe ez a sztori.
Itt a vége, fuss el véle.
